Kétségbeesetten keresed a lehetőségeket.
Feltúrod az internetet. Az összes orvos ismerőssel beszélsz.
Felkutatsz minden lehetőséget.
Bármit megtennél, hogy jobb legyen. Bármit megtennél legalább egy pici javulásért.
És minden tőled telhetőt meg is teszel. És még többet is.
Próbálkoztok gyógytornával, tüsis labdával, csigával, lábbiciklivel, tükördobozzal, billenő deszkával.
Mindent kipróbáltok. Mindent megtesztek, Te is és Ő is.
És néha látsz egy kis javulást, egy kicsike haladást az állapotában.
Mégis félsz. Félsz, mert tudod, hogy Ő retteg, hogy újra stroke-ja lesz.
Félsz mert Ő is tudja, és te is tudod, hogy a másodikat szinte senki nem éli túl. Fél, hogy rosszabb lesz, hogy nem javul majd az állapota.
Félsz, mert csak lassan, nagyon lassan vannak eredmények, és nem tudod, hogy nem fogja-e feladni…
Mert minden egyes nap egy harc az életben maradásért.
Félsz, ha el kell menned otthonról. Akár ápolóval, akár egyedül hagyod. Félsz, hogy baja lesz, amíg nem vagy ott.
Látod, hogy mentálisan meg van öregedve, össze van törve, bele van rokkanva az egészbe. Úgy érzed, hogy a mindennapokban elvesztetted őt.