Skip to content

Mozgások visszaszerzése – Tanult Elhagyás

Úgy érzed, elérted a határokat? A lelassult a felépülés, vagy talán meg is állt? Hiába a torna és a fejlesztés, a kar és lábmozgások nem javulnak? Az általános vélekedés, hogy stroke, vagy más sérülés után egyes mozgások azért vesznek el, mert az értük felelős agyterületek sérülnek – ám ez csak az egyik része a problémának.

A háttérben dolgozik egy másik jelenség is, ami a fejlődés útjában állhat, és a hiányzó láncszem lehet a felépülésben.

Ez a Tanult Elhagyás.

Mi a Tanult Elhagyás?

Tanult elhagyásnak azt a jelenséget nevezzük, mikor idegrendszeri sérülések után az agy és a szervezet bizonyos mozgásokat elhagy, nem alkalmaz; nem csak azért, mert a mozgáshoz tartozó agyi mozgató régiók károsodtak, hanem mert az idegrendszeri sérülésből való felépülés során – mikor ezeknek a mozdulatoknak a kivitelezése nehéz, vagy lehetetlen – az agy megtanulta, hogy ne ezeket a nehezen, vagy sehogyan sem kivitelezhető mozgásokat használja a problémák megoldásához.

Hogyan alakul ki?

Az idegrendszeri sérülés egyes mozgások megnehezülnek, vagy ellehetetlenülnek az agyi területeik érintettsége miatt. A sérülést követő időszakban a túlélő gyakran túlságosan le van gyengülve, hogy az érintett végtagot megmozdítsa – és az első néhány sikertelen próbálkozás után, lehet hogy nem is próbálkozik vele többször.

A probléma ilyenkor az, hogy a sérülést követő pár hétben, hónapban indul meg az idegrendszer helyreállítása is. A túlélő idegsejtek próbálják átvenni az elpusztult sejtek feladatait. Ha ebben az időszakban bizonyos mozgások nincsenek használva, akkor kimaradnak a helyreállítási folyamatból.

Amit nem használunk, azt előbb-utóbb elveszítjük.

Ha később a szervezet mégis használná ezeket a mozgásokat, és nem sikerül, az további megerősítő jelként szolgál az idegrendszernek, hogy ezek a mozgások nem működnek, hagyja el őket; és egy idő után az agy idegi kapcsolataiban ez az állapot rögződik.

Miért veszítünk egyáltalán mozgásokat agyi sérülés után?

A mozgások elvesztése az agyi területek sérülésének és az elhagyásnak a közös következménye. A folyamat és a helyreállítása is bonyolult, mert az idegrendszer összetett, bizonyos fokig azonban alkalmazkodóképes, és minden tagja kapcsolatban van egymással.

Az agynak valóban van néhány olyan területe, aminek károsulása érinti a kar és lábmozgásokat.

  • Ezek közül egyik a mozgató kéreg (motor cortex), ami a mozdulatok elindításáért felelős – és többek között a kar és lábmozgásokat is irányítja. Ennek a területnek az enyhébb sérülése is jelentkezhet a végtagmozgások gyengeségeként.
  • Az érzőkérget (somatosensory cortex) ért sérülések is akadályozhatják a mozgást. Az agynak ez a területe a testből jövő érzetek feldolgozásáért felel – feldolgozás után ide érkezik minden érzékszervekből és érzősejtekből érkező jel.
    És ha az érzetek – például azok, amik a végtagok állásáról, környezetéről, izmok feszüléséről adnak információt – feldolgozása nem megfelelő, akkor az ezeket az érzeteket felhasználó mozgások sem lesznek azok.
  • A talamusz az agy feldolgozóközpontja: számos agyba érkező érzet és agyból indított mozgás, parancs feldolgozója, rendszerezője, elosztója és továbbítója. Fogad információt az érző és mozgató kéregből, a kisagyból (ami a mozgásszabályozásért és mozgatóparancsok összehangolásáért felel), de ide érkeznek az agytörzs (reflex működések) és a bazális agydúc-rendszer (automatikusan, odafigyelés nélkül végezhető mozgások, például begyakorolt tánclépések) behatásai is.
    A talamusz a legfontosabb agyi központ. Ugyanúgy ki van téve stroke veszélyének, mint az agy többi területe, sérülése pedig szintén érintheti a végtagmozgásokat.

A sérülés maga azonban csak egy része a traumának – legyen a stroke, vagy más károsodás. Különböző sérülések és stroke (legyen az iszkémiás, vagy vérzéses) esetén az agyi vérellátás elégtelensége sejtpusztuláshoz, és ezzel az agy egyes területeinek elhalásához vezet. Az idegsejtek rendkívül érzékenyek az agyi artériák szállította cukor és oxigén elérhetőségére, ezek nélkül nagyon rövid ideig maradnak csak életben.

Ha az agyi vérszállítás zavart szenved, akkor az károsítja magukat az artériákat és a tápanyag és oxigénellátás megszűnésén keresztül az idegeket is.

Az erősen érintett területeken az idegsejtek elpusztulnak. Vannak azonban az érintett régiónak olyan részei (a sérülés hattárrégiói), ahol a sejtek ugyan megszenvedik stroke-ot, sérülést, de túlélik a hatást; és egyfajta „alvó” állapotba kerülnek. És bár az elhalt idegsejtek nem képesek visszanyerni a funkciójukat, ezek az „alvók”, a sérült területek szélén, amikre csak a vérellátás hiánya hatott, később megkezdhetik a regenerációt.

Ez a regeneráció el is kezdődik a sérülés utáni első pár hónapban: az addig „alvó” idegsejtek elkezdenek felébredni, visszatérésük pedig gyakran látványos javulással jár. A megfelelő fejlesztések kritikusak ebben az időszakban, hiszen az segíti az éppen visszatérőben lévő idegsejteket, hogy az aktivitásukhoz megfelelő impulzusokat kapják és visszanyerhessék a funkciójukat.

Ezeknek a visszatérő idegsejteknek egyes kapcsolatai a sérülés miatt elhaltak, de ebben az időszakban próbálnak a helyükre újakat kialakítani. Az agy igyekszik újraszervezni magát, enyhíteni a károkat, amennyire csak lehet. És éppen ezért, ha a sérülés után egyes mozdulatokat a túlélők elhagynak, nem használnak – kísérleteket sem tesznek rájuk, vagy nem elegendőt –, úgy azok a mozdulatok kimaradnak ebből a helyreállításból.

Az idegrendszer megtanulja, hogy maga is elhagyja ezeket a mozgásokat; egy olyan állapot alakulhat ki, amiben bizonyos izmok, végtagok használata azért lehetetlenül el, mert az agy nem tartja számon azt a fajta mozgást, mint kiadható parancsot.

Visszafordítható a folyamat?

Erre a kérdésre sincs egyszerű, általános érvényű válasz. Vannak rá példák, hogy túlélők sikeresen visszahozták az elhagyott mozgásokat, sajnos olyanok is vannak, amikor nem. Azt, hogy stroke után a végtagmozgásokat hogyan és mennyire lehet visszaszerezni, számos dolog befolyásolja.

Azonban ahogy új szokásokat föl lehet venni és meg lehet tanulni, úgy a lehetőség mindig megvan, hogy az elveszített mozgásokat is újra-tanulja az ember és visszafordítsa az elhagyást.

Az ebből következő kérdés az az, hogy mégis hogyan?

Vannak erre használható stratégiák, de mielőtt azokba belevágunk, két fontos dologra még ki kell térjek.

Az idegrendszer plasztikussága

Az idegrendszer plasztikus, vagyis formázható – folyamatosan alkalmazkodik a körülményekhez és behatásokhoz. Az agyban számottevő új idegsejt nem keletkezik és a meglévő idegsejtek nem osztódnak, azonban amik vannak, azok folyamatosan számos új kapcsolatot alakítanak ki egymással.

Ezek a kapcsolatok ideiglenesek, és csak azok maradnak fent és erősödnek meg közülük, amik ténylegesen használatban vannak. (Ezen alapszik a tanulás. A megtanult új dolgok – például tánclépések – új kapcsolatokkal járnak, de azok a táncok rögzülnek, amit sokat gyakorol az ember, sokszor kiadja ugyanazokat az összehúzódási parancsokat az adott izmoknak.)

A plaszticitás aktivitás függő, tehát minél többet használunk valamit, az idegi kapcsolata annál inkább rögzül.

Idegsejtek mikroszkóp alatt, fluoreszcens festékkel festve

Az érző és mozgatóműködés egyformán fontos

Ahogy fentebb is kitértünk rá, sérülés után az agynak néha nehezére esik, hogy azonosítson bizonyos testtájakat és végtagokat. Az érző és mozgatókérgen is a teste minden pontjának megvan a maga területe, aminek az érzet-feldolgozásáért és az irányításáért felelős. Ha ezeknek a területeknek a működésébe hiba csúszik, akkor hiába éri inger a sérült kart, az információ nem jut el az agyig, vagy – ellentétes esetben – hiába indul el az agyból a mozgatóparancs, az nem jut el a végtagig.

Szélsőséges esetekben annyira nem érkezik inger a végtag felől, hogy az agy teljesen elfelejti, hogy az a végtag egyáltalán létezik.

Bejövő érzet nélkül nincs mozgás. Ezért nagyon fontos, hogy a fejlesztéseken, amikor a túlélő idegsejtek új kapcsolatait próbáljuk kialakítani és megerősíteni, az mozgató és az érző működéseket egyaránt, ugyanúgy fejlesszük.

Stratégiák az Elhagyás visszafordítására

A legfontosabb összetevő a belső motiváció, ami mindenfajta tanulás alapja. Akarni kell tanulni, újra érezni és mozgatni tudni az adott végtagot. Nem sulykolhatjuk magunkban, hogy ez a mozgás a sérülés miatt örökre elveszett.

Tudatosítani kell a sérült végtagból jövő érzeteket és ki kell adni a mozgatóparancsokat, mert így fejlődnek ki és erősödnek meg az idegrendszeri kapcsolatok. Hinni kell benne, hogy minden gyakorlás után egy kicsit jobban fog menni.

A mozgás újjáépítése

A feladatok megtervezésénél a legfontosabb feladat, hogy olyan célokat tűzzünk ki, amik biztosan teljesíthetők: apróbb, kevesebb fajta mozgást a bonyolult, nagy mozdulatok helyett. A nagy célokat a fejlesztés kezdetén nem lehet azonnal elérni, a sikertelenségek pedig csak tovább erősítik az idegrendszerbe vésődött hitet, hogy ezek a mozgások elvesztek.

Tűzzünk ki kisebb, de biztosan teljesíthető célokat, amik sikerélményt nyújtanak, és megerősítik az agyat, hogy ezek a mozgások igenis kivitelezhetők és célravezetők! Csak innen indulhat el további fejlődés.

Megfelelő felszerelés

Mint minden tréningen és tanulásnál, fontos, hogy a célnak és személynek megfelelő eszközöket válasszunk. Az Elhagyás visszafordításánál hasznos lehet minden, ami támaszt nyújt a karnak és a lábnak, ellentart a gravitációnak, vagy segíti a csúsztató mozgások gyakorlását.

Tükör terápia

A tükörterápia lényege, hogy a mozgó és nem-mozgó végtag közé tükröt állítunk, és abban követjük az ép kar mozgását, miközben a nem-mozgó végtaggal próbáljuk másolni az elsőt. Ez a gyakorlat segíti az érzetek visszatértét és rögzítését, de nagy koncentrációt és tudatosságot igényel, hogy a jó berögződések és egyi kapcsolatok alakuljanak ki.

Olyan tevékenységet válasszunk, amiben örömünk leljük

Sokkal jobban megy a tanulás, ha olyasmit csinálunk, ami érdekel, és olyat gyakorlunk, amiben örömünket leljük. Fejlesztésben olyan mozgásokat válasszunk, amik a számunkra fontosak, és amiket a hétköznapokban gyakran használunk. Ezekben a kis sikerek is nagy örömöt hoznak, ami pedig a lehető legerősebb visszacsatolás az agynak arról, hogy jó úton járunk.

Pozitivitás

Az Elhagyott mozgások visszaállítása részben azon múlik, hogy maga az agy és az idegrendszer felismeri és használja-e a mozgásformát. A pozitív hozzáállás, optimizmus, mások példája és sikereik megtapasztalása segíti a jó agyi kapcsolatok megerősödését.

Korlátozott mozgás

Ha a végtag egyáltalán nem mozgatható, akkor ez a módszer kevéssé ajánlott, mert kudarcélmény és rossz tapasztalatok megerősödéséhez. Azonban ha a végtag legalább egy kevés mozgásra képes, akkor jó fejlesztő módszer lehet az.

A módszer során jó végtagot lekötik, mozgásában korlátozzák, és így a másik, kevésbé mozgatható végtag kénytelen ellátni a feladatot. Ez a módszer intenzív mentális és fizikai megterhelést jelent, de segít a mozgások visszaállításában. Haladóknak ajánlott.

Zárszó

Az itt felsorolt elemek bár nagyon hasznosak, belső motiváció, elhatározás és kitartás nélkül, önmagukban nem érhetnek el nagy eredményt. A te feladatod, hogy elhatározd magad, meg akard csinálni, és folytasd akkor is, ha nehéz és lassan jönnek az eredmények. Az agy és az idegrendszer összetett, a már berögződött dinamikák nehezen íródnak át, türelmesnek kell lenni.

Maradj optimista, kitartó, küzdj és kérd az ARNI segítségét.

Tags:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük