Sziasztok kedves csoporttársak!
Én hozzátartozóként írom eme sorokat. Apukám 73 éves lesz ebben a hónapban, és február 5-én kapta az első stroke-ot. Sajnos COVID zár alatt így 3 hétig nem tudtunk csak naponta – a végén már kényszerből erőszakosan – érdeklődni az orvosoktól a hogyléte felől. Három hét után átszállították egy elfekvőbe, majd 2 nap múlva visszakerült ismét a Bajcsy kórházba, mert kapott még egy stroke-ot.
Minket elfelejtettek értesíteni, hogy visszakerült. Akkor elhatároztam, nincs az az isten, hogy én hagyjam, hogy apukám hozzátartozói felügyelet nélkül maradjon.
Az Igazgatónak látogatási kérelmet írtam – amit persze senki nem mondott, hogy írhattam volna előbb is. Na mindegy. Egyből bejutottunk, és nagyon hálás vagyok, hogy a kezelőorvosa Dr. Várhegyi Márton lett, mert még a kórházból kikerülve is ő segít nekünk a háziorvos helyett, akit nem is érdekel, hogy létezünk.
Az ARNI stroke rehabilitációra a stroke-kal kelés-fekvés közben találtam, és a lényeg most jön…
Nagyon kedves, segítőkész, közvetlen és nagy tudással, alázattal rendelkező csoda emberekkel találkoztam, beszéltem.
Ma az első találkozás, foglalkozás Dorottyával nagyon nagy erőt, boldogságot adott apukámnak és nekünk is. Két hónapja nem igazán tornáztatott apukám ült végre az ágy szélén, amit megosztottam a kórházi orvosával is – nagy örömet okozva neki is, hiszen ő is azt mondta, sajnos élete végéig fekvőbeteg marad.
Én biztos vagyok benne, hogy eme csodás csapattal, közösséggel és trénerrel hamarosan vissza fog térni az önálló, kis egyszerű éltbe. És ezt mondom úgy, hogy a bal oldalunk bénult, PEG és katéter van, de 2 hete otthon ápoljuk, és napról napra haladunk.
Mindig van remény! Nekünk TI, az ARNI csapata adtátok, és a sok túlélő, aki erővel ruház fel más olyan túlélőket, akik még most kaptak reményt, hogy van felépülés és boldog élet.
